A Szamos jobb partján fekvő, a középkorban Újlak, illetve Zombokújlak néven ismert faluban, 1329-ben már állt egy Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt templom. Az erdélyi püspökség szatmári főesperességéhez tartozó egyház a pápai tizedjegyzékekben is szerepel: Péter nevű papja 1334-ben 32 dénár, egy évvel később pedig 15 garas tizedet fizetett.  1429-ben a templom Sebestyén nevű plébánosát említik egy oklevélben.

A kisméretű, keletelt épület jórészt jelenleg is középkori formájában áll.  Téglalap alaprajzú hajójához keletről azonos szélességű, a nyolcszög öt oldalával záródó, kétszakaszos szentély csatlakozik. A szentély északi oldalán az 1990-es évek első felében visszaépített, négyszög alaprajzú sekrestyeépület emelkedik; kiterjedését, dongaboltozatának egykori létét és szentélybe vezető ajtónyílását ásatással és falkutatással tisztázták.  A templomot kívülről kétosztatú támpillérek támasztják: a sarkokon átlós elhelyezkedésűek, a szentély és a hajó határán – mind az északi, mind a déli oldalon –, illetve a szentély déli falának közepén pedig a falakra merőlegesek.  A támokon részletformák nem jelennek meg, felső részük rövid szakaszát a legutóbbi helyreállításkor falazták vissza.  Az épület téglából készült, faragott követ jelenleg csak a sekrestyeajtó kereténél látni.

A templomon egységes lábazat fut körbe, párkányát két, visszaugratott idomtéglasorból alakították ki.  Koronázópárkánya nincs az épületnek. A hajó nyugati falán, középen, egy csúcsíves ajtó, felette egy kisméretű „káróablak” nyílik. Az élszedett keretű ajtó ma téglából van falazva, de eredetileg valószínűleg kőkeretes volt.  A hajó déli falát két azonosan kialakított, vékony, rézsűs bélletű és csúcsíves záródású ablak bontja meg, záradékukat egy-egy orrtag díszíti.  A hajó északi falát nem bontják meg nyílások. A szentélynek a déli falán kettő, a délkeletin egyetlen ablaka van, a többi, szabadon álló szakaszán nincsenek nyílások. Az ablakok kialakítása és mérete nagyjából megegyezik a hajóablakokéval. A déli fal keleti ablaka a helyreállításig be volt falazva, a rekonstrukció során valószínűleg ennek a záradékában kerültek elő in situ a többi ablaknál is alkalmazott orrtagok.

A hajó belsejében az említett nyílásokon túl nincs középkori részlet. A szentélyt ma nem választja el semmi a hajó terétől, az újkorban elbontott diadalívnek azonban feltárták az alapozását.  A szentély északi falának a közepén helyezkedik el a szemöldökgyámos lezárású, élszedett profilú, kőkeretes sekrestyeajtó, az északkeleti falszakaszon pedig kisméretű, sátortetővel záródó fülke mélyed a falba. Előkerült az egykori, félköríves lezárású és élszedéssel profilozott, falazott ülőfülke is a déli fal keleti ablaka alatt. A körítőfalak vakolatában, az egykori falívek mentén bekarcolt csúcsívek jelzik a szentély elpusztult középkori, bizonyosan bordákkal kialakított boltozatát.

A templom épületkutatása során előkerült további részletek arra utalnak, hogy a ma látható szentély egy korábbi szentély átalakításával keletkezett. A fent leírt diadalívpillérektől másfél méterre, keletre, feltárták egy korábbi diadalív mindkét pillérének az alapozását, a déli körítőfal külső oldalán egy vele nagyjából egy vonalba eső támpillér alapjával együtt.  A szentély két déli ablaka közt pedig előkerült egy korábbi ablaknak az elfalazott csúcsíves záradéka. Állítólag egy régebbi, a záradék három oldalán fiókokkal (?) kialakított dongaboltozat maradványa is napvilágot látott volna a szentélyben.

Mindezek azt mutatják, hogy a korábbi, szintén boltozott és a sekrestyével együtt épített szentély rövidebb volt a mainál, és déli, illetve délkeleti falszakaszán egy-egy ablakkal volt csak tagolva. E régebbi szentélyt körítőfalának megtartásával, de diadalíve elbontásával és új építésével – amelyet kívülről támpillérekkel is megtámasztottak – nyugat felé némileg megnyújtották, s déli oldalán egy helyett két ablakot alakítottak ki, köztük új támpillérrel. Utóbbira a kétszakaszos bordás boltozat építése miatt lehetett szükség, s talán emiatt emelték meg ekkor az épület falkoronáját is.

A templom két középkori periódusának pontosabb keltezése a kevés és nagyon egyszerű részletforma alapján alig lehetséges.  A szentély poligonális záródása miatt az első periódus nem származhat sokkal korábbról, mint a XIII. század vége – XIV. század eleje. Ha azonban a hajó két déli és a szentély délkeleti ablakának formái eredetiek, az az építés lehetséges alsó időhatárát inkább felfelé tolja el. Hogy ez az épület azonos lehet-e az 1329-ben említett Keresztelő Szent János-templommal, egyértelműen nem zárható ki.

A mind méretét, mind kialakítását illetően jóval jelentősebb, nagyjából ekkor épült csengeri plébániatemplom régiesebb részletmegoldásai azonban inkább arra utalnak, hogy az újlaki templom nemigen keletkezhetett a XIV. század közepe előtt, de felépítése akár a XV. században is elképzelhető. Az átalakítás felső időhatára a stílusváltás és a reformáció miatt nagyjából a XVI. század közepe. Az öt ablak ma egységes formája és arányai az orrtagos bővítéssel együtt a nagyszekeresi református templom délkeleti szentélyfalán jelenik meg az 1500 körüli időszakból.