A Szatmárnémetihez (Satu Mare) közel, tőle északkeletre fekvő, s nevét a Nagyégre patakról kapó település talán már a XIII. században is létezett. Első biztos említését mindenesetre csak 1339-ből ismerjük. A máig falusias település templomáról a középkori források nem beszélnek.
A kisméretű, keletelt épület jórészt ma is eredeti alakjában áll. Téglalap alaprajzú hajójához egy-egy falszélességnyivel keskenyebb, a nyolcszög öt oldalával záródó, egyszakaszos szentély csatlakozik. A hajó nyugati homlokzatához a korábbi fa harangláb helyére 1955-ben építettek neogótikus tornyot.
A szentélyt és a hajót a sarkain – eltekintve utóbbi délkeleti sarkától – kétosztatú, átlós elhelyezkedésű, azonosan kialakított támpillérek támasztják. Homlokoldalukon két-két, rézsűbe metszett homorlattal tagolt vízvető húzódik. A hajó és a szentély északkeleti sarkán álló támok némileg eltérnek a többitől. Nem átlósan, hanem az északi falra merőlegesen állnak, méreteik részben mások, és nem fut rajtuk körbe a templom lábazati párkánya sem. Miután lábazat a szentély köztük húzódó északi falán sem látható, e két pillér bizonyosan az egykor itt álló sekrestye keleti és nyugati falából lett kialakítva. A templom szerkezeti elemeinek egy részét biztosan faragott kőből készítették, az épület falazatának anyaga a vastag festésréteg miatt nem látható.
A templomon, beleértve XX. századi tornyát is – de eltekintve a szentély előbb tárgyalt északi falától és két támpillérétől –, egységes, felül rézsűs felülettel lezárt lábazat fut körbe. Az épület jelenlegi koronázópárkánya modern kialakítású. A hajónak a középkorban valószínűleg a nyugati falán volt a bejárata, a délin ugyanis az ablakok között alig van hely ajtónyílásnak, és bejáratra utaló nyomokat Schulcz Ferenc déli homlokzatot ábrázoló rajzán sem látni. A talán csak a torony építésekor átalakított bejárat formájáról azonban semmilyen információnk nincs.
A hajó déli falán két azonosan kialakított és elhelyezkedő, csúcsíves, rézsűs bélletű, kétosztatú ablak látható. Az ablakok osztói nem maradtak fenn, de megegyező formájú mérművük ma is látható: kettős nyílásuk felül egy-egy orrtag nélküli félkörívvel záródik, ezek felett középen ugyancsak orrtag nélküli, egyszerű kör látható. A hajó északi falát nem bontja meg semmilyen részlet. A szentély déli falán a hajóéval mindenben, még fennmaradásuk mértékében is megegyező két ablak látható, többi falszakaszán azonban nem jelennek meg középkori nyílások.
A templom hajójának belsejében a két déli ablaktól eltekintve nincs más középkori részlet. A szentélyt csúcsíves diadalív választja el a hajótól. Pilléreinek a sarkait mindkét oldalon élszedéssel alakították ki, de a keletin e profilozás csak a vállvonalig fut fel. Ebben a magasságban mindkét pillér homlokoldalának a közepén egy-egy négyszögű kőpótlás látható, melyekkel minden bizonnyal az egykori diadalívkereszt gerendafészkeit próbálták elfedni. A szentélyben ma sem sekrestyeajtó, sem szentségtartó-, illetve ülőfülke nem látható, de majdnem biztos, hogy falkutatással előkerülnének ilyen részletek, vagy legalábbis maradványaik. A szentélyt egyszerű, négyágú csillagboltozat fedi, melynek keleti bordacsomópontjához a két záradéksarokból egy-egy bordaszakasz fut fel.
A boltozat profil nélküli, kúp alakú konzolokon nyugszik. Elülső részükön kisebb méretű, lefaragott felület mutatja, hogy egykor valamivel, leginkább címerpajzsokkal voltak díszítve. A konzolokról hengeres faloszlopok indulnak felfelé, felületükről válnak ki a mindkét oldalukon rézsűbe metszett homorlattal profilozott bordák. Azoknál a boltindításoknál, ahol a faloszlopról több, azaz két borda indul felfelé, ezek eltérő magasságban válnak ki az oszlop felületéről. A boltozat csillagformájának közepén zárókőgyűrű látható, melynek külsején körbefut a bordaprofil. A déli bordacsomópontnál a délkeleti irányból érkező borda orrtagja átmetszi a csomópontot, és egy rövid szakaszon még továbbfut.
Noha épületkutatás hiányában természetesen nem lehet kizárni, jelenleg semmi nem utal arra, hogy a szentély és a hajó ne egységes építkezés eredménye lenne. Az a néhány részletforma, amely valamelyest alkalmas datálásra, szintén egyetlen időszakra utal. A teljesen orrtag nélküli, köríveket felhasználó mérmű 1500 körüli évekből, illetve az azt követő néhány évtizedből ismert a hazai építészetben. Az eltérő magasságból indított bordák a szegedi ferences vagy a dési (Dej) plébániatemplom 1500 körül készült hajóboltozatánál jelennek meg félhengeres oszloppal összefüggésben. Annak a megoldásnak pedig, ahol a bordák a csomópontban átmetsződnek egymáson, 1490 körüli időből származik a legkorábbi, jól keltezhető hazai példája, és a XVI. században terjedt el szélesebb körben is. Mindezek alapján egri ma álló középkori templomát az 1500 körüli évek és a gótikus építészet vége közötti időszakban emelték.
A település a XVI. század közepén teljes egészében a magát régóta a faluról nevező Egri család birtokában volt. Noha e kizárólagos tulajdonlást a század első harmadában és az előző század végén nem tudjuk egyértelműen kimutatni, a plébániatemplom építésében nyilvánvalóan a település fő birtokos-családjának a tagjai játszották a meghatározó szerepet