A Szamos és a Túr közötti síkon, Szatmárnémetitől (Satu Mare) északkeletre, a Sárköz nevű faluval egybeépült település 14. századi forrásokban tűnik fel. Miután Szatmárban a falutól negyven kilométerre, nyugatra, egy (Szamos)Újlak nevű település is található, a két falura vonatkozó középkori adatokat nem lehet mindig világosan szétválasztani egymástól. Az 1334–1335-ös pápai tizedjegyzékben feltűnő Vylak-i pap inkább Szamosújlaknak, és nem a sárközújlaki egyháznak volt a plébánosa. Utóbbi papját az erdélyi püspök egy 1486-os oklevelében említik.  A templomot állítólag Meggyesi Móric országnagy felesége, Bátori Zsuzsanna építtette volna a XV. század közepén, akinek még számos környékbeli templommal kapcsolatban felmerült az építtetői szerepe.

A nagyobbak közé tartozó, keletelt falusi templom jórészt megőrizte középkori formáját.  Falai törtkőből, szerkezeti elemei faragott kőből készültek. Téglalap alakú hajójához egy-egy falvastagságnyival keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó szentély csatlakozik keletről. Az épületet azonosan kialakított, vaskos, kétosztatú támpillérek veszik körbe. Átlós elhelyezkedésű pillérek állnak a hajó nyugati sarkain, a keleti sarkokon és hosszfalainak közepénél pedig a falra merőlegesek. A szentély sarkait pillérek támasztják, s déli falának közepén is megjelenik egy tám. A támpillérek tetején és homlokoldaluk közepén a bádogozás alatt részben vakolatból, részben talán még kőből kialakított fedlapok és vízvetők láthatók.

Utóbbiak profilja rézsűbe metszett félhomorlatból áll, s 1864-ben Rómer Flóris is ezt a formát rajzolta le.  A szentély északi falának közepén a támpillér hiányát az egykori sekrestyeépület magyarázza. Erre utal még az északi falban lévő, elfalazott, szemöldökgyámos sekrestyeajtó, a falsíknak körülbelül három méteres magasságban történő csekély elvékonyodása – ez a sekrestye boltvállának a nyoma –, továbbá a szentély északkeleti támpillérétől nyugatra látható, derékmagasságig fennmaradt, kis kiugrású falcsonk, melyen a templom lábazata megszakad. A sekrestye nyugati fala feltehetően nekifutott a hajó északkeleti sarkának, az itt látható, valószínűleg a sekrestyefalból kialakított támpilléren a templom középkori lábazata szintén megszakad.

Az épületen középkori lábazat fut körbe, amely csak az egykori sekrestye helyén szakad meg. A lábazat párkánya alulról vékony rézsűből, félpálcatagból és ebből kinövő negyedhomorlatból áll.  A párkány a hajó nyugati és déli ajtajának oldalainál merőlegesen lefordul a föld felé és a lábazat négyzetes sarokkialakítását felülről lezáró, egy-egy gúlás formába olvad bele.  A templomnak ma nincs főpárkánya. A hajó nyugati falát középen csúcsíves, gazdagon tagolt bélletű bejárat bontja meg. A kapukeret kétszer megtörő lábazati tömbjének felső, rézsűs felületéből válik ki a profil, amely a nyílás felé élszedésből, félhomorlatból, félpálcatagból, újabb félhomorlatból, vékony rézsűből, körtetagból, félhomorlatból, félpálcatagból és vékony rézsűből áll.

A nyugati homlokzaton több középkori részlet nincs, oromzata vakolatból alakított, neogótizáló tagolást mutat. A hajó déli falát mindkét szakaszban egy-egy csúcsíves, rézsűs bélletű ablak, s köztük – a középső támpillértől közvetlenül nyugatra – szemöldökgyámos lezárású, befalazott ajtó töri át. A nyugati ablak mind széltében, mind magasságát tekintve kisebb, mint a másik.  Eredetileg kétosztatú volt, amiről a könyöklőjén ma is látható ablakosztó-indítás árulkodik. Hiányzó mérművére a kőkeret középső sávján körbefutó mérműtagozat is utal. A szintén kőkeretes keleti ablak széles, háromosztatú, nyílásait összeérő orrtagokkal bővített egy-egy félkörív zárja le felül.  Mérműve e felett csupán a záradékrész tetejéről lenyúló egy-egy orrtagból áll.

A déli kapu profilját befelé rézsűbe metszett félhomorlat, körtetag, újabb félhomorlat és vékony rézsű alkotja. A szemöldökrészen a rézsűk élei többszörös, merőleges áthatást alkotnak. A hajó északi falán nyílások nincsenek. A szentélyt déli falán kettő, a dél-keletin egy, azonos elhelyezkedésű és kialakítású, csúcsíves, háromosztatú ablak töri át, melyek a hajó keleti ablakával nagyjából azonosak.  Csak a mérműveknél van némi eltérés: a középső teljesen megegyezik a hajó említett ablakáéval, a nyugati annyival van bővítve, hogy záradékrészén egy-egy alulról kinövő orrtag is megjelenik a felsők párjaként, a keleti viszont a gótikus mérmű félreértéséből származó, a XVI. vagy a XVII. században készült pótlás.

A hajó belsejében a nyílásokon túl nincs középkori részlet. A csúcsíves diadalív pilléreit a vállvonalig törtkőből falazták, innen gúlás átmenet felett félnyolcszögű az ív keresztmetszete. A két boltszakaszos szentély északi falának nyugati felén látható a szemöldökgyámos záródású, elfalazott sekrestyeajtó. Az élszedett profillal kialakított kőkeret felső részén bizonytalan olvasatú, arab számjegyekkel írt, bevésett évszám jelenik meg: 1407, esetleg 1457.  Az északi fal keleti végén a vakolat alól előkerült egy lefaragott felületű szentségház, amely nem egyszerűen az álló téglalap alakú fülke kőkeretéből, hanem alatta egészen a földig lenyúló, szintén lefaragott felületű bekötési tömbökből áll.

A Szamos és a Túr közötti síkon, Szatmárnémetitől (Satu Mare) északkeletre, a Sárköz nevű faluval egybeépült település 14. századi forrásokban tűnik fel. Miután Szatmárban a falutól negyven kilométerre, nyugatra, egy (Szamos)Újlak nevű település is található, a két falura vonatkozó középkori adatokat nem lehet mindig világosan szétválasztani egymástól. Az 1334–1335-ös pápai tizedjegyzékben feltűnő Vylak-i pap inkább Szamosújlaknak, és nem a sárközújlaki egyháznak volt a plébánosa. Utóbbi papját az erdélyi püspök egy 1486-os oklevelében említik. A templomot állítólag Meggyesi Móric országnagy felesége, Bátori Zsuzsanna építtette volna a XV. század közepén, akinek még számos környékbeli templommal kapcsolatban felmerült az építtetői szerepe.

A nagyobbak közé tartozó, keletelt falusi templom jórészt megőrizte középkori formáját. Falai törtkőből, szerkezeti elemei faragott kőből készültek. Téglalap alakú hajójához egy-egy falvastagságnyival keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó szentély csatlakozik keletről. Az épületet azonosan kialakított, vaskos, kétosztatú támpillérek veszik körbe. Átlós elhelyezkedésű pillérek állnak a hajó nyugati sarkain, a keleti sarkokon és hosszfalainak közepénél pedig a falra merőlegesek. A szentély sarkait pillérek támasztják, s déli falának közepén is megjelenik egy tám. A támpillérek tetején és homlokoldaluk közepén a bádogozás alatt részben vakolatból, részben talán még kőből kialakított fedlapok és vízvetők láthatók.

Utóbbiak profilja rézsűbe metszett félhomorlatból áll, s 1864-ben Rómer Flóris is ezt a formát rajzolta le. A szentély északi falának közepén a támpillér hiányát az egykori sekrestyeépület magyarázza. Erre utal még az északi falban lévő, elfalazott, szemöldökgyámos sekrestyeajtó, a falsíknak körülbelül három méteres magasságban történő csekély elvékonyodása – ez a sekrestye boltvállának a nyoma –, továbbá a szentély északkeleti támpillérétől nyugatra látható, derékmagasságig fennmaradt, kis kiugrású falcsonk, melyen a templom lábazata megszakad. A sekrestye nyugati fala feltehetően nekifutott a hajó északkeleti sarkának, az itt látható, valószínűleg a sekrestyefalból kialakított támpilléren a templom középkori lábazata szintén megszakad.

Az épületen középkori lábazat fut körbe, amely csak az egykori sekrestye helyén szakad meg. A lábazat párkánya alulról vékony rézsűből, félpálcatagból és ebből kinövő negyedhomorlatból áll. A párkány a hajó nyugati és déli ajtajának oldalainál merőlegesen lefordul a föld felé és a lábazat négyzetes sarokkialakítását felülről lezáró, egy-egy gúlás formába olvad bele. A templomnak ma nincs főpárkánya. A hajó nyugati falát középen csúcsíves, gazdagon tagolt bélletű bejárat bontja meg. A kapukeret kétszer megtörő lábazati tömbjének felső, rézsűs felületéből válik ki a profil, amely a nyílás felé élszedésből, félhomorlatból, félpálcatagból, újabb félhomorlatból, vékony rézsűből, körtetagból, félhomorlatból, félpálcatagból és vékony rézsűből áll.

A nyugati homlokzaton több középkori részlet nincs, oromzata vakolatból alakított, neogótizáló tagolást mutat. A hajó déli falát mindkét szakaszban egy-egy csúcsíves, rézsűs bélletű ablak, s köztük – a középső támpillértől közvetlenül nyugatra – szemöldökgyámos lezárású, befalazott ajtó töri át. A nyugati ablak mind széltében, mind magasságát tekintve kisebb, mint a másik. Eredetileg kétosztatú volt, amiről a könyöklőjén ma is látható ablakosztó-indítás árulkodik. Hiányzó mérművére a kőkeret középső sávján körbefutó mérműtagozat is utal. A szintén kőkeretes keleti ablak széles, háromosztatú, nyílásait összeérő orrtagokkal bővített egy-egy félkörív zárja le felül. Mérműve e felett csupán a záradékrész tetejéről lenyúló egy-egy orrtagból áll.

A déli kapu profilját befelé rézsűbe metszett félhomorlat, körtetag, újabb félhomorlat és vékony rézsű alkotja. A szemöldökrészen a rézsűk élei többszörös, merőleges áthatást alkotnak. A hajó északi falán nyílások nincsenek. A szentélyt déli falán kettő, a dél-keletin egy, azonos elhelyezkedésű és kialakítású, csúcsíves, háromosztatú ablak töri át, melyek a hajó keleti ablakával nagyjából azonosak. Csak a mérműveknél van némi eltérés: a középső teljesen megegyezik a hajó említett ablakáéval, a nyugati annyival van bővítve, hogy záradékrészén egy-egy alulról kinövő orrtag is megjelenik a felsők párjaként, a keleti viszont a gótikus mérmű félreértéséből származó, a XVI. vagy a XVII. században készült pótlás.

A hajó belsejében a nyílásokon túl nincs középkori részlet. A csúcsíves diadalív pilléreit a vállvonalig törtkőből falazták, innen gúlás átmenet felett félnyolcszögű az ív keresztmetszete. A két boltszakaszos szentély északi falának nyugati felén látható a szemöldökgyámos záródású, elfalazott sekrestyeajtó. Az élszedett profillal kialakított kőkeret felső részén bizonytalan olvasatú, arab számjegyekkel írt, bevésett évszám jelenik meg: 1407, esetleg 1457. Az északi fal keleti végén a vakolat alól előkerült egy lefaragott felületű szentségház, amely nem egyszerűen az álló téglalap alakú fülke kőkeretéből, hanem alatta egészen a földig lenyúló, szintén lefaragott felületű bekötési tömbökből áll.