A Szatmári Erdőháton, a Túr folyó és egy mellékága által körbefogott település a középkorban vámszedőhely és a szűkebb környék központja volt. Egyházáról az 1332-es pápai tizedjegyzékből hallunk először. Az erdélyi püspökség ugocsai főesperességéhez tartozott, s plébánosát ekkor Tamásnak hívták. Mindez azt jelenti, hogy a településen a 14. század első felében már kellett állnia templomépületnek.

Az átlagos falusi méretekkel rendelkező templom jórészt ma is középkori formájában látható. Falai törtkővel vegyes téglából vannak rakva, legalábbis a hajó északi falának külsején látható nagyobb, vakolathiányos felület alapján. Szerkezeti elemei minden bizonnyal kőből készültek, ami azonban a ma ezeket is vastagon fedő meszelés miatt alig látszik. A templom hajójához a nyolcszög öt oldalával záródó, ugyanolyan széles szentély csatlakozik. Előbbit csak északi falának közepén, nagyjából a déli bejárattal szemben, valamint tőle keletre, a hajó és a szentély határát (erről ld. alább) kijelölve támasztja pillér. A szentélynek minden sarkán és déli falának közepén is áll támpillér. A pillérek kialakítása teljesen azonos: magasságuk megegyező, kétosztatúk, és középkori részleteikre – fedlap, vízvető párkány – ma már nem utal semmi. A szentély északi oldalához csatlakozó sekrestye egykori létére több jel is utal. Ellentétben a többi saroktámmal, az északkeleti sarkon álló támpillér nem átlós helyzetű, hanem az északi falra merőleges, azaz valószínűleg a sekrestye keleti falából alakították ki annak elbontása után. A szentély északi falának közepén a délivel ellentétben nem áll támpillér, és e falszakasz kb. másfél méteres magasságban némileg elvékonyodik, feltehetően a sekrestye egykori (donga)boltozatának vállvonalát mutatva. A középkori templomhoz valószínűleg nem tartozott falazott torony, egykori létére ma mindenestre semmi nem utal. A déli előcsarnok újkori építmény.

A templomot ma egységes, tagolatlan betonlábazat és újkori, fa koronázópárkány fogja körbe. A középkori lábazat a déli előcsarnokban azonban még megfigyelhető, a déli kapu két oldalán, a kapu szárkövei előtt ugyanis merőlegesen a föld felé forduló, rézsűs párkánnyal lezárt lábazat jelenik meg. A hajó nyugati homlokzatának közepét rézsűs kávájú, csúcsíves kapu bontja meg, benne fából készült tokkal és egyenes lezárású nyílással. A csúcsíves forma és a káva kialakítása visszanyúlhat a középkorra, a 19. század végén ugyanis leírták, hogy a kapu egykor csúcsíves volt, de záradéka beomlott, és nyílását egyenes szemöldökkel építették vissza. A hajó déli kapuja szintén csúcsíves. Keretének profilja lábazatának nyílás felé forduló, rézsűs tetejéből válik ki. A profil két, rézsűbe metszett homorlat közt elhelyezkedő, átlós körtetagból áll. A templom déli falát négy csúcsíves ablak is tagolja, kettő a hajón, a másik kettő pedig a szentélyen. Az ablakok kialakítása, méreteik és elhelyezkedésük teljesen egységes. Szélességük alapján egykor mérművesek és kétosztatúak lehettek, rézsűs bélletük középső sávjában még kivehető a körbefutó osztóprofil.

A templom belsejének jelenleg egységes terét a középkorban diadalív osztotta ketté. Az északi fal külsején látható, már említett támpillérrel egyvonalban, belül fennmaradt ugyanis egy rövid szakaszon a diadalívpillér csonkja és vele együtt az általa kialakított merőleges falsarokban a szentély északnyugati boltindítása. A hajó belsejében ma nem látható középkori forma. A szentélyben a délnyugati saroktól eltekintve megmaradt a két boltszakaszos boltozat indításainak egy-két alsó rétegköve. A sokszögű, tagolatlan tölcsérkonzolokról szögletes faloszlopok indulnak felfelé. Oldalaikról közvetlenül a konzolok felett, visszametszéssel válnak ki a kétoldalt rézsűbe metszett homorlattal profilozott bordák. Az északi és a déli fal közepén elhelyezkedő indítások konzolain egy-egy csücsköstalpú pajzs jelenik meg. Az egyes indítások bordáinak számából és irányából egyértelmű, hogy a szentélyt a keresztboltozatnál bonyolultabb rendszerű boltozat fedte. Bár nem igazolható, a legvalószínűbb az, hogy a két legegyszerűbb hálóboltozat forma valamelyikéről volt szó. A szentély déli falába szemöldökgyámos lezárású, élszedett keretű, kettős ülőfülke mélyed. Az északkeleti falszakaszon is látható középkori részlet, a szentségfülke. Az álló téglalap alakú fülkét felül fiatornyok által közrefogott, keresztrózsával díszített csúcsú, szamárhátíves timpanon zárja. A timpanon zárópárkányán kúszólevelek láthatók, felületét vakmérmű töltik ki. A mérmű középen orrtagokkal gazdagított körből, s ahhoz két oldalról hozzásimuló halhólyagokból áll.

A középkori épületen pillanatnyilag semmilyen megoldás nem utal arra, hogy a ma álló templom nem egységes építkezés során jött volna létre. Nem lehet azonban kizárni, hogy a jelenlegi szentélynek valamilyen előzménye már volt, vagy hogy a hajó falai – részben vagy egészben – egy korábbi épületből származnak. Ez azért is felmerülhet, mert a fennmaradt részletformák jó része biztosan későbbi időszakból származik, mint a településen már templomépületre utaló pápai tizedjegyzék. E formákat elvileg köthetjük egyetlen építkezéshez, még akkor is, ha egy részük meglehetősen egyszerű kialakítása bő időhatárokat enged keltezésüket illetően. Az ülőfülke és a déli kapu formái a 14. századtól a gótika korának végéig gyakorlatilag bármikor elképzelhetők. Némileg szűkíti ezt a tág időszakot a szentségfülke timpanonjának vakmérműve. A kört közrefogó halhólyagok a 15. századból és a 16. század elejéről ismertek. A datáláshoz leginkább felhasználhatónak az egykori szentélyboltozat tűnik, amely indításai alapján a keresztboltozatnál bonyolultabb megoldású, majdnem bizonyosan hálóboltozat volt. Függetlenül attól, hogy pontosan milyen volt a formája, hálóboltozattal itt a 15. század második negyede-közepe előtt aligha számolhatunk, de falusi templomainkat inkább már e század második felétől-végétől fedték ilyen boltozatokkal.
Miután a település a középkorban a Kölcsei család birtokközpontja volt, a templom építésében leginkább e család tagjai vehették ki a részüket.